Barcelona Top 15 +5 látnivalói amit feltétlenül meg kell nézni. Ha szeretnéd felfedezni Barcelonát akkor tekints rá erre az oldalra, és ha még részletesebben szeretnéd, akkor vegyél részt egy vagy kettő vagy több városi sétánkon ahol egy több éves tapasztalattal rendelkező idegenvezetővel  fedezheted fel Barcelonát ide kattintva elérheted ezeket a sétákat, amelyek között nemcsak belvárosi vagy tematikus sétákat találhatsz, hanem olyanokat is mint például a speciális 6-10 éves gyermekek számára készült kalandos belvárosi felfedező séta vagy a Barcelona kvíz, amely egy teljesen új sétánk, és kiváló arra, hogy a 10 év feletti fiatalok figyelmét is fenntartsa. Ha pedig csak nagyon kevés idő van a város belvárosát megnézni, akkor érdemes a Barcelonáról dióhéjban sétán részt venni.
 
A leírások standard szövegek, amelyeket szinte mindenhol elolvashatsz, de van egy két apróság is amelyet hozzátettem, hogy ne legyen olyan sablonos, hiszen mégis az a cél, hogy közelebb hozza az olvasóhoz Barcelona városát, amit igazán akkor ismer meg, ha megérkezik, kipakolja a böröndöt, lezuhanyozik, és elkezd benne sétálni. Olyan dolgokat is megemlítek amelyekre érdemes odafigyelni, ha például belépőjegyeket veszünk. 
 
Fontos, hogy nagyon vigyázzon mindenki a zsebtolvajokkal, drága órát, ékszert, értékeket ne vigyünk sehová magunkkal. Az utóbbi időben nagyon megnőtt a lopásos büncselekmények száma. A tengerparton, Arc de Tiromfnál magunk mellé ne tegyünk táskát, legyen a lábunkhoz téve, a karunkra csavarva. Ha éjjel sétálunk, akkor se legyen nálunk érték, csak a legfontosabb. Itt olvashatsz részletesen róla
 
Na most ezután a pár figyelmeztető szó után, kezdjük is Barcelonai kalandozásunkat, a 20 legfontosabb látnivalóval. 
 
 

 

1. La Sagrada Família

Amelynek legmagasabb tornya sem lesz magasabb mint a Monjuic domb, vajon tudjuk miért? 

A Sagrada Família Barcelona legismertebb szimbóluma, Antoni Gaudí zseniális temploma. Az építkezés 1882-ben kezdődött, és máig nem fejeződött be. Gaudí halála után is folytatták a munkát az eredeti tervek alapján. A templom különleges, organikus formavilága a természetet idézi. Három homlokzata van: a Születés, a Szenvedés és a Dicsőség homlokzata. A belső tér fenséges, a színes üvegablakokon keresztül beáradó fény lenyűgöző élményt nyújt. Az UNESCO világörökség része. A templom egyszerre vallási, művészeti és mérnöki csoda. Egyedülálló példája a katalán modernizmusnak. Évente több millió látogató keresi fel. Ha szeretnél részletesebben olvasni a Sagrada familiáról, akkor Kattints erre a blogcikkre 

Nagyon fontos, hogy amikor veszed a jegyet, akkor nézd meg hogy a Sagrada familia hivatalos oldalán veszed -e meg, hiszen van nagyon sok "kalóz" oldal is, amely sokkal drágábban kínálja a jegyeket, a standard felnőtt jegy most 26 euró, ha a toronyba is fel akarunk menni akkor 38 euró Sagrada familia hivatalos weboldala Néha, ha itt már elfogyott a jegy, lehet, hogy még marad a kalóz oldalakon talonban, akkor, ha nagyon akarunk akkor többért, lehet, hogy bejutunk, de nem jó szívvel ajánlom, mert szerintem átverés. Ha tervezzük a Barcelonai útunkat, akkor érdemes idővel megvenni a Sagrada Familia jegyet. Amikor megvesszük a jegyet, akkor érdemes az appon keresztül letölteni a magyar nyelvü audioguide-t. Ne felejtsünk el füllhallgatót vinni magunkal.

Nyitvatartása: 

01 Január és 06 Január Szerda és Hétfő 09:00 - 14:00
Január - Február Hétfő - Szombat 09:00 - 18:00
Vasárnap 10:30 - 18:00
Március - Október Hétfő - Péntek 09:00 - 19:00
Szombat 09:00 - 18:00
Vasárnap 10:30 - 19:00
Április - Szeptember Hétfő - Péntek 09:00 - 20:00
Szombat 09:00 - 18:00
Vasárnap 10:30 - 20:00
November - December Hétfő - Szombat 09:00 - 18:00
Vasárnap 10:30 - 18:00
25 December - 26 December Csütörtök és Péntek 09:00 - 14:00

 

 

 

2. Park Güell

Tudatad -e hogy egy korabeli sajtócikk szerint érdekes munka folyt a Güell park építése közben, hiszen állítólag 30 mesterember törte a cserepet, mialatt másik harminc meg ragasztotta össze (a padok amelyek a fenti részen találhatóak, és a fotó is ott készült). 

A Park Güell szintén Gaudí munkája, egy domboldalon található mesebeli kert. Eredetileg lakóparknak szánták, de végül nyilvános parkként nyitották meg 1926-ban. A park tele van színes mozaikokkal, kígyózó padokkal és álomszerű pavilonokkal. A főbejárat két mesebeli házikóval fogadja a látogatót. A híres mozaikos gyík (El Drac) a park jelképe lett. A főteret színes kerámialapokkal díszített pad veszi körbe. A parkban sétálva Gaudí természet iránti tiszteletét és fantáziáját csodálhatjuk. Innen gyönyörű kilátás nyílik a városra. A Park Güell is része az UNESCO világörökségnek. Ideális hely egy nyugodt, mégis inspiráló séta számára.

Ez a park mára az egyik legfelkapottabb turistalátványosság lett Barcelonában. Rengetegen látogatnak ide, és lassan elég nehéz bejutni. Itt is nagyon kell figyelni a jegyvásárlással. A Park Güell hivatalos weboldala egy felnőtt jegy 2025-ben 18 euróba került. Sok a kalóz oldal, amely sokkal többért ajánl jegyet, érdemes mindig a hivatalos oldalon venni a jegyet. 

 

3. Casa Batlló

Tudtad-e, hogy ezt a Gaudi házat sokan a Csontok házának is emlegetik? Vajon miért is?

Ez a lenyűgöző épület Gaudí egyik legismertebb lakóháza. 1904 és 1906 között épült át teljesen a Passeig de Gràcia elegáns sugárútján. A homlokzat szinte él – hullámzó formáival és színes mozaikjaival a tengerre és a természetre utal. A tető a Sárkány legendájára emlékeztet, utalva Szent György történetére. Az épület belseje is egyedi: organikus vonalak, fények játéka és kézzel készített részletek jellemzik. A ház eredetileg a Batlló család rezidenciája volt. A hely különleges atmoszférája Gaudí kreativitásának tiszta megnyilvánulása. Ma múzeumként látogatható. Az audioguide több nyelven, magyarul is elérhető. Tökéletes választás művészetkedvelőknek. A Gaudi és társai katalán szecessziós sétánkon ezt is megtudhatod, ide kattintva érheted el, ezt a sétát. 

Ha jegyet szeretnél venni a Casa Battlóba akkor ezt a hivatalos weboldalon keresztül tedd meg: amit ide kattintva érhetsz el.

 

4. Casa Milà (La Pedrera)

Tudtad -e, hogy emiatt az épület miatt Gaudit nagyon sok kritika érte, és még a tulajdonosokkal is pereskedett, mert nem akarták kifizetni a tiszteletdíját! 

A Casa Milà, közismertebb nevén La Pedrera („Kőbánya”), 1912-ben készült el. Gaudí itt a természet formáiból merített inspirációt: hullámos homlokzat, spirálos lépcsők, tengeri kagylót idéző részletek jellemzik. Az épület úttörő a maga idejében: vasbeton szerkezete, természetes szellőzése és fényelosztása előremutató volt. A tetőteraszon sétálva különleges kéményszobrok között gyönyörködhetünk Barcelona látképében. Az épület Gaudí utolsó polgári megbízása volt. 1984-ben került fel az UNESCO világörökségi listára. A ház egykori lakásai és kiállítóterei ma is látogathatók. A látogatók audiovizuális bemutatók segítségével ismerhetik meg Gaudí zsenialitását. A Casa Milà az innováció és szépség szimbóluma. Nem csak kívül, belül is bámulatos. A Casa Milá hivatalos Weboldala

A Gaudi és társai katalán szecessziós sétánkon  erről az épületről is sok mindent megtudhatsz. 

 

5. Mercat de la Boquería vagy Sant Josep 

 

Tudtad -e hogy a piac Szent József nevét tulajdonképpen egy ma már nem létező kolostorról kapta? 

Barcelona legikonikusabb piaca, a La Rambla sugárúton található. Már a 13. században is árultak itt élelmiszert, de a jelenlegi épület 1853-ban készült el. A piacot egy színes mozaikcsarnok fedi, ahol több mint 300 árus kínálja portékáit. Friss gyümölcsök, tenger gyümölcsei, sajtok, spanyol sonkák és egzotikus fűszerek kaphatók. A hely vibráló, szinte minden érzékszervünkre hat. A piac kulturális találkozóhely is, ahol a helyiek és turisták egyaránt vásárolnak. Számos híres séf szerzi be itt az alapanyagait. Kóstolók és tapasbárok is várják a látogatókat. Gasztronómiai kaland és látványosság egyben. Tökéletes kezdőpont egy barcelonai városnézéshez. Ha szeretnél velünk együtt szétnézni ezen a piacon, akkor vegyél részt a  Barcelonáról dióhéjban sétánkon

6. Gótikus negyed (Barri Gòtic)

Tudtad -e hogy a Barrio Gótico vagy Barri Gótic elnevezés tulajdonképpen egy egyszerű marketing fogás, amely Ramón Rucabado iró és Alfonso Florensa építész nevéhez fűződik?

Barcelona történelmi központja a római korig nyúlik vissza. A Gótikus negyed szűk utcácskái, középkori épületei és rejtett udvarai varázslatos hangulatot árasztanak. Itt található a barcelonai székesegyház (Catedral de Barcelona), amely a 13. században épült gótikus stílusban. A negyedben sétálva római falmaradványokat, középkori lakóházakat és barokk kápolnákat fedezhetünk fel. A térség évszázadokon át volt a politikai és vallási élet központja. A Plaça Sant Jaume téren ma is a városháza és a katalán kormány székháza áll. Érdemes meglátogatni a zsidó negyed maradványait is, a "Call"-t. A negyedben sok kis butik, kávézó és művészeti galéria is várja az érdeklődőket. Az esti megvilágítás különösen hangulatossá teszi a sétát. A Barri Gòtic igazi időutazás a történelemben.

Ha részletesebben szeretnéd megismerni ezt a belvárosi részt, annak történelmét, legendáit akkor vegyél részt két és fél órás sétánkon a Barcelonáról dióhéjbanon ide kattintva tudhadod meg a részleteket. Nyári estékre, strandolás után, vacsora előtt kiváló szórakozást nyújt, hiszen nyáron kilenc óra után sötétedik.

Ha kicsit részletesebben is szeretnél tudni a gótik és born negyedekről akkor vegyél részt a Belvárosi barangolások sétánkon

6 Catedral

 

7. El Born negyed

A Gótikus negyed szomszédságában található El Born fiatalos, bohém hangulatú városrész. A középkorban ez volt a kézművesek és kereskedők negyede, ma pedig a kreatív iparágak, művészet és dizájn központja. Az El Born Kulturális Központ alatt római kori és középkori romok is megtekinthetők. A Santa Maria del Mar templom, az egyik legszebb katalán gótikus templom, itt található. A negyed tele van hangulatos tapas bárokkal, alternatív üzletekkel és kézművesműhelyekkel. Éjszakánként élénk, mégis autentikus légkört kínál. Sokan ide jönnek vacsorázni vagy élőzenét hallgatni. Itt található a Picasso Múzeum is, amely bemutatja a művész korai munkáit. A Born egyszerre történelmi és modern. Ideális hely a helyi életérzés megtapasztalására.

7 mercado de born

 

8. Parc de la Ciutadella

Barcelona legnagyobb belvárosi parkja, egy zöld oázis a nyüzsgő város szívében. A park helyén egykor egy katonai erőd állt, amelyet a 18. században építettek, de a 19. század végén lebontották. A park 1888-ban nyílt meg a világkiállításra, és hamar a város egyik legnépszerűbb pihenőhelyévé vált. A csodás szökőkút tervezésében a fiatal Gaudí is részt vett. A park területén csónakázható tó, pálmafák, szobrok és virágos sétányok találhatók. Itt található a Katalán Parlament épülete is. A gyerekek nagy kedvence a barcelonai állatkert, amely szintén itt kapott helyet. Piknikezéshez, sporthoz vagy egy romantikus sétához is tökéletes. A parkban gyakran tartanak zenei és kulturális eseményeket. A Parc de la Ciutadella a nyugalom és a természet szigete Barcelonában. 

8 Parque Ciudadela

9. Barceloneta tengerpart

A Barceloneta strand a város legikonikusabb partszakasza, amelyet a 18. században mesterségesen alakítottak ki halászok és tengerészek számára. A város egyik legnépszerűbb pihenőhelye lett, különösen a nyári hónapokban. A strand aranyszínű homokjával, napernyőivel és chiringuito nevű tengerparti bárjaival hívogat. Itt található a híres Vitorláshajó alakú W Hotel is. A strand mentén sétány húzódik, amely futásra, biciklizésre és görkorcsolyázásra is kiváló. A mediterrán hangulat, a friss tengeri levegő és a víz közelsége igazi kikapcsolódást nyújt. A parton gyakran tartanak szabadtéri jógaórákat, zenei eseményeket és sportversenyeket. Télen is sokan látogatják, hogy élvezzék a napsütést. A közeli haléttermek kiváló paellát és tengeri fogásokat kínálnak. A Barceloneta a barcelonai életstílus tökéletes megtestesítője. 

9 Barcelona tengerpart

10. Montjuïc hegy

A Montjuïc Barcelona déli részén emelkedik, és történelmi, kulturális, valamint természeti látnivalók egész sorát kínálja. Már az ókorban is stratégiai pont volt, később pedig a város védelmének központja lett. A hegy tetején található a Montjuïc Kastély, amely sokáig katonai börtönként is működött. A területen több múzeum is található, mint például a Katalán Nemzeti Művészeti Múzeum (MNAC) amelyrőla 17-es pontban többet olvashatsz, mögötte az Albeniz palota (itt találsz egy rövid leírást) és a Joan Miró Alapítvány. A hegy lábánál fekszik az 1992-es olimpiai játékok parkja, stadionja és uszodái. A gyönyörű botanikus kertek és a kilátók kiváló fotóhelyszínek. A hegy felvonóval is megközelíthető, amely fantasztikus panorámát kínál. Esténként a Mágikus Szökőkút zenés-fényes show-ja vonzza a látogatókat. A Montjuïc ideális hely egy egész napos kirándulásra. Különleges élményt nyújt a természet és a kultúra szerelmeseinek.

 

10 Montjuic hegy

 

 11. Tibidabo-hegy és templom

A Tibidabo a Collserola-hegység legmagasabb pontja, ahonnan páratlan kilátás nyílik Barcelonára és a Földközi-tengerre. A hegy tetején áll a Sagrat Cor templom, melyet a Sacré-Cœur mintájára építettek. Az építkezés 1902-ben kezdődött, és évtizedek alatt készült el neogótikus stílusban. A templom csúcsán Jézus Krisztus bronzszobra tárja szét karját a város felett. A Tibidabo nemcsak vallási célpont, hanem családi szórakozás helyszíne is. Itt található Barcelona vidámparkja, amely 1901 óta működik. A park régi attrakciói nosztalgikus hangulatot árasztanak. A hegyre siklóvasúttal és panorámaúttal is fel lehet jutni. Tiszta időben még Montserrat sziklái is láthatók innen. A Tibidabo a természet, a vallás és a kikapcsolódás különleges találkozási pontja.

IMG 20200811 073031 348

12. Poble Espanyol/Spanyol falu (Skanzen)

A Poble Espanyol (Spanyol Falu) egy különleges szabadtéri múzeum, amelyet az 1929-es világkiállításra építettek. Az ötlet az volt, hogy egyetlen helyen mutassák be Spanyolország régióinak építészeti stílusait. A faluban több mint 100 épület másolata található, mind különböző tartományokból. Andalúz udvarok, kasztíliai terek és katalán házak között sétálhatunk. Kézműves műhelyek, galériák, éttermek és boltok színesítik az élményt. Itt gyakran rendeznek zenei koncerteket, kulturális eseményeket is. A látogatók betekintést nyerhetnek a hagyományos spanyol életstílusba. A hely ideális családoknak, pároknak és kultúrakedvelőknek is. Esténként díszkivilágításban pompázik. A Poble Espanyol egyfajta időutazás Spanyolország gazdag kulturális örökségén keresztül.

 

12 Pueblo Español

13. Palau de la Música Catalana/Katalán Zenepalota

A katalán zene temploma, ez a csodálatos koncertterem 1908-ban nyílt meg. Az épületet Lluís Domènech i Montaner, a modernizmus egyik kiemelkedő mestere tervezte. A homlokzat szobrokkal, mozaikokkal, színes üvegekkel és csempékkel díszített műalkotás. A belső tér egyedülálló: hatalmas üvegkupola, rózsaszín és arany díszítések, és lenyűgöző akusztika jellemzi. A terem több mint ezer főt képes befogadni, és gyakran ad otthont klasszikus, flamenco és kortárs koncerteknek. A Palau az UNESCO világörökség része. A vezetett túrákon a látogatók bejárhatják a díszes lépcsőket, a zenekari páholyt és a próbatermeket is. A zene szerelmeseinek igazi zarándokhely. Az épület a katalán identitás és kultúra egyik szimbóluma. Egy hely, ahol a művészet minden szinten jelen van.

 

IMG 20230625 WA0053

14. Kolumbusz-emlékmű

Tudatad, hogy az oszlop tetején található Kolombusz szobor nem is Amerika felé mutat, mert akkor pont az ellenkező irányba kellene integetnie?

A La Rambla tenger felőli végén emelkedik a 60 méter magas Kolumbusz-emlékmű. Az oszlopot 1888-ban állították fel a világkiállításra, tisztelegve Kolumbusz Kristóf előtt, aki Barcelona kikötőjébe tért vissza első amerikai útjáról. A szobor a tenger felé mutat, bár sokak szerint Amerika irányába kellene. A talapzat díszes szoborcsoportokat és allegóriákat tartalmaz, melyek Kolumbusz életét és az utazás jelentőségét ábrázolják. A belső lift segítségével a látogatók a kilátóba is felmehetnek. Onnan csodálatos kilátás nyílik a kikötőre, a tengerre és a városra. Az emlékmű a spanyol gyarmatosítás és felfedezések időszakának egyik szimbóluma. A közelében számos hajókirándulás és tengerészeti múzeum is található. A hely ideális kezdő- vagy végpontja egy barcelonai sétának. Kolumbusz oszlopa máig fontos történelmi és turisztikai referenciapont.

14 kolombusz emlekmu

15. Sant Pau kórház (Hospital de Sant Pau)

Tudtad -e, hogy ez az épület a katalán szecsesszió egyik legszebb épülete, és nem Gaudi tervezte?

Ez az épületegyüttes a világ egyik legszebb szecessziós kórháza, és szintén UNESCO világörökség. Lluís Domènech i Montaner tervezte 1902-ben, és célja az volt, hogy a gyógyítás esztétikailag is inspiráló környezetben történjen. A pavilonrendszer különálló épületekből áll, melyeket föld alatti folyosók kötnek össze. A díszes homlokzatok, színes mozaikok, kupolák és freskók lenyűgözőek. Az épület hosszú ideig valóban kórházként működött, ma pedig kulturális központ és látogatható múzeum. A kerttel körülvett struktúra a természet és az egészség harmóniáját testesíti meg. A látogatók megismerhetik az orvoslás történetét és a modernizmus értékeit. A hely különösen csendes és meditatív élményt nyújt. Egyedülálló példa arra, hogyan találkozhat a funkcionalitás és a szépség.

15 Hospital San Pau

16. Arc de Triomf

 

Egy diadalív, amely tulajdonképpen nem is egy diadalt ünnepel. 

A Barcelona-i Diadalív nem katonai győzelmet, hanem az 1888-as világkiállítást ünnepli. Josep Vilaseca i Casanovas tervezte neomudéjar stílusban, vörös téglából. Az ív a Passeig de Lluís Companys sugárút végén áll, és szimbolikus kapu volt a Ciutadella parkba vezető úton. A tetején látható domborművek a mezőgazdaságot, ipart és tudományt ünneplik. Az egész mű a haladás és kultúra üzenetét közvetíti. Ma népszerű találkozóhely, gyakran rendeznek itt futóversenyeket, felvonulásokat, szabadtéri koncerteket. A közelben sétány, játszóterek és kávézók találhatók. Az ív Barcelonában az egyik legfotogénebb helyszín. Este látványos kivilágításban pompázik. A Diadalív egyedülálló példája annak, hogyan lehet művészien ünnepelni a békét és fejlődést.

16 Arc deTriomf

17. MNAC – Katalán Nemzeti Művészeti Múzeum

Tudtad -e hogy Európa szerte itt található a legnagyobb románkori freskógyűjtemény amelyet egy strappo nevű technikával szedtek le a Pirineusokban található templok falairól? 

A Museu Nacional d’Art de Catalunya a Montjuïc hegyen, a Palau Nacional épületében található. A múzeum 1929-ben nyílt meg a világkiállításra, és ma is Katalónia legfontosabb művészeti gyűjteménye. A kollekció kiemelkedő része a román kori freskógyűjtemény, amely a Pireneusok templomaiból származik, és mindenkinek nagy szeretettel ajánlom, hiszen akik ismernek, tudják, hogy amikor csak tehetem, akkor mindig ellátogatok a múzeum ezen csarnokaiba. Emellett gótikus, reneszánsz, barokk és modern műalkotásokat is bemutat. A hatalmas csarnokokban festmények, szobrok és dísztárgyak között lehet barangolni. A múzeum épülete monumentális, neobarokk stílusú, és már önmagában is lenyűgöző. A teraszról fantasztikus kilátás nyílik a városra. A látogatók élvezhetik az ingyenes szombat esti belépést is. A MNAC a művészetek szerelmeseinek kihagyhatatlan célpont. Egy hely, ahol évszázadok vizuális öröksége találkozik.

17 MNAC

18.Telférico (ligebő) a Monjuic hegyről a partra 

A barcelonai Transbordador Aeri del Port – ismertebb nevén Port Cable Car – a Barceloneta strandon, a Torre Sant Sebastià-tól indul, és a Montjuïc hegyen található Miramar kilátóhoz visz, lebilincselő panorámát biztosítva a tengerre és a városra A felvonó 1929-re épült a világkiállításra, 1931-ben kezdte meg működését, és jelenleg is turistalátványosságként üzemel.

Egyirányú jegy ára 12,50 €, visszautas jegy 20 €, gyerekek (6 éves korig) számára ingyenes. A jegyeket a helyszíni pénztáraknál lehet megvásárolni, esetenként online előzetes foglalással is elérhetők.

A nyári szezonban (június–szeptember) a felvonó 10:30–20:00 között jár, télen pedig rövidebb üzemidővel, 11:00–17:30-ig üzemel . Minden negyedórában indul egy szerelvény, így ritkán kell sokat várni. A felvonó több mint 1,3 km-es távon halad, és 70–107 méter magasságot ér el, mintegy 10 perc alatt. Az út alatt fantasztikus kilátás nyílik a Port Vell kikötőre, Barcelonetára és Montjuïc kertjeire.

18 Teleférico

 

19. Camp Nou Barca stadion és múzeum

A Camp Nou Barcelona híres futballstadionja, amely a világ egyik legismertebb sportlétesítménye. 1957-ben avatták fel, és több mint 99.000 néző befogadására alkalmas, ezzel Európa legnagyobb stadionja. A „Camp Nou” elnevezés katalánul annyit jelent, hogy „új pálya”. A stadion nemcsak a FC Barcelona hazai mérkőzéseinek helyszíne, hanem számos világhírű koncertet és egyéb nagyszabású eseményt is itt rendeznek. A Camp Nou területén található a Barça Múzeum, amely a klub történelmét, legendás játékosait és trófeáit mutatja be a látogatóknak. Olyan labdarúgó-ikonok léptek itt pályára, mint Lionel Messi, Johan Cruyff és Xavi. A stadion kiváló kilátást biztosít a pályára minden szögből, ezért turisták tízezrei keresik fel évente. A látogatók egy stadiontúra keretében bejárhatják az öltözőket, a játékoskijárót, a kispadokat és a sajtótermet is. A közeljövőben a Camp Nout teljesen átépítik és modernizálják, hogy megfeleljen a legújabb technológiai és kényelmi elvárásoknak. Mindezek ellenére a stadion továbbra is Barcelona egyik legfontosabb és legkedveltebb jelképe marad.

19 Barca stadium

20. Maremagnum és Port Vell

A Port Vell (régi kikötő) Barcelona tengeri arculatának szívében található. A területet az 1992-es olimpia előtt újították meg, modern és látogatóbarát térséggé alakítva. Itt található a Maremagnum bevásárlóközpont, amely egyedülálló módon vasárnap is nyitva van. A komplexum mellett található a L’Aquàrium de Barcelona, Európa egyik legnagyobb tengeri akváriuma. A mólón kellemes sétány vezet át hidakon, jachtkikötők mentén. A térségben éttermek, kávézók, mozi és kilátóteraszok is várják a vendégeket. Este a fények és tükröződések különleges hangulatot teremtenek. A Port Vell ideális kiindulópont a tengeri sétahajókázáshoz is. A hely ötvözi a modern városi életet és a tenger örök jelenlétét. Egy tökéletes pihenő- és vásárlóhely a város szívében.

 

20 puerto vell

 

 

Jelentkezés

Invalid Input








Invalid Input








Invalid Input

Invalid Input
Kérlek töltsd ki ezt a mezőt
Kérlek töltsd ki ezt a mezőt
Kérlek töltsd ki ezt a mezőt
Kérlek töltsd ki ezt a mezőt
Invalid Input
Kérjük fogadd el az adatkezelési tájékoztatót

Sorry, this website uses features that your browser doesn’t support. Upgrade to a newer version of Firefox, Chrome, Safari, or Edge and you’ll be all set.