Ezen az oldalon a Valencia városában található múzeumokról írtunk rövid tájékoztatót, hogy  könnyebb legyen rajta eligazodni készítettünk egy számozott listát, ami alapján lehet keresni. Természetesen ez a lista közel sem teljes, hiszen több mint 30 múzeum található Valenciában. 

Valenciai múzeumok listája

 

1/ El Almudín

Az El Almudín Valencia történelmi belvárosában található, a Plaza de San Luis Bertrán téren. Eredetileg középkori gabonatároló és árucsarnok volt, amely a város élelmiszer-ellátásának fontos központját jelentette. Az épület gótikus stílusban készült, és a 15–16. század fordulóján nyerte el mai formáját. A belső falakon ma is láthatók középkori freskók, amelyek a gabonakereskedelem és a városi élet jeleneteit ábrázolják.

A 20. század végén teljes felújításon esett át, és ma múzeumként, illetve kiállítótérként működik. Az El Almudín rendszeresen ad otthont történeti, művészeti és tudományos kiállításoknak, amelyek bemutatják Valencia múltját és kulturális örökségét. Maga az épület is műemlék, és különleges atmoszférája miatt kedvelt látogatási hely a helyiek és a turisták körében egyaránt.

Nyitvatartás:

Keddtől szombatig: 10:00–14:00 és 15:00–19:00 - Vasárnap és ünnepnapokon: 10:00–14:00 Hétfőn: zárva, belépés díja általában 2 €, de bizonyos napokon ingyenes a látogatás.

Cím: Plaza de San Luis Bertrán 1, 46003 Valencia

Megközelítés:
Az El Almudín a történelmi központ szívében található, mindössze néhány perc sétára a Valenciai Katedrálistól és a Selyembörzétől (La Lonja de la Seda).

  • Gyalogosan: könnyen elérhető a belváros bármely pontjáról.

  • Tömegközlekedéssel: több buszjárat megáll a közelben (például a 4-es, 5-ös, 8-as és 9-es vonalak).

  • Autóval: a környéken korlátozott a parkolás, ezért célszerű tömegközlekedést vagy közeli parkolóházat igénybe venni.

Tipp: A látogatás ideje körülbelül 30–45 perc. Érdemes a délelőtti órákban érkezni, amikor nyugodtabb a légkör, és a fényviszonyok különösen szépen kiemelik a gótikus boltíveket és freskókat.

Az El Almudín és a Szent Kehely harmadik jubileumi éve Valenciában

2/ Valenciai Szépművészeti Múzeum -  Museo de Bellas Artes de Valencia 

A Valenciai Szépművészeti Múzeum (spanyolul Museo de Bellas Artes de Valencia) az egyik legfontosabb művészeti intézmény Spanyolországban és a Valenciai Közösség kulturális életének meghatározó helyszíne. A múzeumot 1837-ben alapították, amikor a vallási ingatlanok elkobzásával gyűjtött műalkotásokat elkezdték közgyűjteménybe szervezni, és 1839. október 5‑én nyitotta meg hivatalosan a kapuit a nagyközönség előtt. A gyűjtemény azóta is folyamatosan gyarapodott és bővült, míg végül 1946‑ban a történelmi jelentőségű, barokk stílusú San Pío V palotában kapott végleges helyet, amely ma is otthont ad a gyűjteménynek. 

Az épület önmagában is művészeti érték: a 17. század végén Juan Bautista Pérez Castiel tervei szerint épült, és nagyrészt barokk jellegű, klasszicista vonásokkal kiegészítve. A múzeum tereiben ma is megfigyelhető ez az építészeti gazdagság, többek között a Vich nagykövet udvara is, amelyet a 2000‑es években restauráltak a látogatók számára.

A gyűjtemény áttekintést nyújt a 15. századtól a 19. századig terjedő európai és spanyol festészeti hagyományokról, különös hangsúlyt fektetve a Valenciai Iskolára és a spanyol aranykor mestereire. A kiállított művek között találhatók példák a gótikus festészettől kezdődően a reneszánszon át a barokkig, valamint a klasszikus és romantikus korszakig. A múzeum mind a „primitív” vallási táblaképek, mind a későbbi festők alkotásait bemutatja. Itt láthatók többek között Juan de Juanes, Francisco Ribalta, Jerónimo Jacinto de Espinosa, valamint Velázquez, El Greco, Murillo, Goya, Sorolla, Pinazo és más nagy mesterek munkái, emellett pedig széles rajz‑, grafika‑ és szoborgyűjtemény is része az állandó kiállításnak. 

A múzeum különlegességei közé tartozik a gótikus fa festmények gazdag gyűjteménye, amely Spanyolország egyik legjelentősebb ilyen kollekciója, valamint a fent említett Vich nagykövet udvara, amely architekturális remekműként szolgál a látogatók számára. Az intézmény nemcsak festményekkel, hanem szobrokkal, régészeti leletekkel, építészeti fragmentumokkal és fotográfiákkal is gazdagítja a művészeti élményt.

A múzeum rendszeresen időszaki kiállításokkal, vezetett programokkal és kulturális eseményekkel is várja a látogatókat, tovább gazdagítva Valencia gazdag művészeti örökségének felfedezését. A belépés ingyenes, a helyszín pedig könnyen elérhető Valencia történelmi központjában, a San Pío V utcában.

Címe: Calle de Sant Pius V, 9. 46010  Valencia

3/ Fallas Múzeum Valencia - Museo Fallero de Valencia 

A jelenlegi valenciai Fallas Múzeumot 1971 óta a San Vicente de Paul Missziós Ház régi kolostorában helyezték el, és az el nem égetett Fallas nagy- és gyermek babák gyűjteményéből, valamint a győzteseket és döntősöket hirdető plakátokból áll. A Fallas valencia tavaszköszöntő ünnepe. Minden évben március 15-19  között ünneplik  meg. Ezen ünnep hangulatát adja át ez a múzeum. 

A Valenciai Fallas Múzeum a város híres Fallas ünnepének hagyományait, történetét és művészetét mutatja be, miközben bemutatja azokat a kreatív alkotásokat, amelyek a fesztivál jellegzetességeit adják. A múzeum célja, hogy a látogatók mélyebb betekintést nyerjenek a Fallas kulturális, társadalmi és művészeti jelentőségébe, nemcsak a látványos égetési ceremóniák, hanem a tervezés, a szobrászat és a kézműves munka szempontjából is.

A gyűjteményben szerepelnek eredeti fallas-figurák, makettek és történelmi dokumentumok, amelyek bemutatják a fesztivál fejlődését a kezdetektől napjainkig. Külön figyelmet kapnak a mesteri kézműves technikák, a fafaragás, karton és papírmasé alkalmazása, valamint a festészeti és szobrászati megoldások, amelyek a nagy méretű figurák létrehozásához szükségesek. A múzeum interaktív módon is ismerteti a látogatókkal a fesztivál előkészületeit, a társadalmi és közösségi szerepét, valamint a versenyszellemet, amely minden évben jellemzi a különböző városrészeket és csapatokat.

A kiállítás lehetőséget nyújt arra, hogy a látogatók megértsék a Fallas ünnep kulturális üzenetét, amely a társadalmi kritikát, a humor és a kreativitás ötvözésén alapul. A múzeum időszakos kiállításokat és oktatási programokat is szervez, hogy a fiatalabb generációk és a turisták számára is átélhetővé váljon a fesztivál hagyománya, valamint bemutassa, hogyan marad a Fallas élő és dinamikus kulturális jelenség.

Összességében a Valenciai Fallas Múzeum nemcsak a Fallas szobrászati és művészeti értékeit tárja a látogatók elé, hanem történelmi és társadalmi kontextusban is bemutatja, így a múzeum egyaránt szolgál kulturális örökségként és élményközpontként a város mindenkori látogatói számára.

Nyitvatartás: keddtől szombatig 10:00-19:00 - Vasárnap és ünnepnapokon 10:00 órától 14:00 óráig. A múzeum  hétfőn  zárva tart és  január 1., január 6., május 1. és december 25  én is zárva. 10 fő feletti csoportok esetén előzetes foglalás a múzeum email címén: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

4/ Hortensia Herrero Művészeti Központ - Palacio Variola  

A Hortensia Herrero Művészeti Központ a régi Variola Palotában található. A 2023. november 11-től, szombattól megnyílt Hortensia Herrero Művészeti Központ székhelyén, a Valeriola-palotában Valencia város történetének ékkövei találhatók, mint például egy 16. századi  középkori kemence. Egy 14. századi iszlám szökőkút; a zsidó negyed maradványai (egy utca elrendezése); vagy valentiai római cirkusz egy nagy töredéke, amely a 11-13 századi muszlim Balansiya része volt.

Belépőjegyek: 9 euró/fő  - Centro de Arte Hortensia Herrero. Calle del Mar, 31 - 46003 Valencia Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

5/ Valenciai Várostörténei Múzeum 

A Valenciai Várostörténeti Múzeum, amely a Városháza Kristálycsarnoka mellett található (a Valencia Városi Tanács épületében) és a város történelmi szimbólumainak mint például a Reial Senyerának vagy a város kulcsainak ad otthont. Maria José Catalá Valencia jelenlegi polgármesterének november 2- i bejelentése alapján a  belső átalakítási munkák befejeződtek és ez a múzeum nagyon fontos azok számára akik meg szeretnék érteni Valencia Városát. 

A múzeum látogatási ideje a valenciai városháza nyitvatartása: hétfőtől péntekig 8:30-tól 14:00-ig. További információ a 963 52 54 78-as telefonszámon. 

6/ MuVIM/Valenciai Illusztrációs és Modernitási Múzeum

A Valencia városában, a Quevedo utca 10. szám alatt található MuVIM, a Valenciai Illusztrációs és Modernitási Múzeum 2024. október 4-én, csütörtökön nyitotta meg, a „Tinta Hitler ellen” Mario Armengol, karikaturista a II. világháborúban” című talán eddig kiállitott legnagyobb kiállítást, amely valaha készült eredeti rajzokkal/karikatúrákkal a második világháborúból. A Valenciai Tartományi Tanács Múzeuma az Alsóteremben 2025. február 16-ig nézhetjük meg a 150 rajzot, amelyet Winston Churchill brit kormánya megbízásából maga Armengol készített 1941 és 1945 között (San Juan de las Abadesses, 1909 – Nottingham, 1995).

Hogyan jutunk el  ide: Calle Quevedo, 10 -46001 Valencia

Vonat: Tíz perc sétára a North-Renfe pályaudvartól.

Busz: EMT 5., 60., 62. vonal (a Guillem de Castro utcában) EMT 9, 11, 27, 61 és 71 (a Quevedo utcában)
Metró: 3-as és 5-vonal (Xàtiva vagy Àngel Guimerà állomás) 1. vonal (Plaça d'Epanya állomás)
Közeli parkolók: A Guillem de Castro utca, a San Agustín tér és a központi piac.

A múzeum hivatalos weboldala

Concerts al MuVIM 2026” – ingyenes koncertek a MuVIM-ben

A MuVIM (Valenciai Illusztráció és Modernitás Múzeuma) 2026-ban ismét megrendezi éves klasszikus zenei koncertsorozatát, amely a „Concerts al MuVIM 2026” nevet viseli. Ez a programsorozat ingyenes koncerteket kínál a közönség számára a múzeum szalonjában, ahol zene és kultúra találkozik, hagyomány és modern értelmezés között teremtve párbeszédet.

🎻 Mi várható a programban?
Az idei koncertsorozatban több zenei korszak és stílus képviselteti magát: az angol isabelina kor zenéjétől (16–17. század) kezdve a kortárs, akár sakrális zenéig terjed a repertoár. A műsor célja, hogy a közönség számára közelebb hozza a zene történetét és sokszínűségét.

🎵 Nyitó előadás:
– 25. január, vasárnap 12:00 – Equip Solnegre: “Broken Music” – egy különleges koncert, amely eredetileg lantokra írt darabokat ad elő, de tovább gazdagított hangzással (pl. fuvola, cornetto, viola da gamba), az elisabetán angol lute song műfaj jellegzetességeit bemutatva.

🎶 További koncertek 2026-ban:
A sorozat a következő eseményekkel folytatódik (mind ingyenes, a terem befogadóképességéig; a helyek gyakran reggel 11:00-től kaphatók a múzeum információs pontján):
• 8. február: különleges koncert Matilde Salvador tiszteletére (Harmonia del Parnàs & Friends)
• 1. március: Heilen Duo – a Nőnaphoz kapcsolódva
• 29. március: Valencia Filharmóniai Társaság kamarazenekara
• 26. április: Yago Mahúgo (csembaló)
• 31. május: Alba Fernández-Cano, Arturo Asensi, David Ferri Durà triója
• 2. július, 19:00: Cor de la Generalitat Valenciana – különleges koncert a MuVIM 25. évfordulójára (külön időpontban)
• 27. szeptember: David Pastor, Francesc Capella & Thomas Kent (klasszikus és jazz elemek)
• 25. október: Cor Jove de la Comunitat Valenciana – kortárs kórusművek
• 29. november: Ludmil Angelov (zongora)

A koncertek a MuVIM (Museu Valencià de la Il·lustració i la Modernitat), Valencia történelmi belvárosában lévő múzeum szalonjában zajlanak, és ingyenesen látogathatók a helyszínen korlátozott férőhelyig.

7/ Museo de la ciudad - A Város múzeuma Palacio de Marques de Campo

A Valenciai Városi Múzeum a város történelmi központjában, a Plaza del Arzobispo téren működik, és a Palacio del Marqués de Campo elegáns épületében kapott otthont, amely eredetileg a 17. században épült és a 19. században átalakították. Ez a barokk és klasszicista stílusjegyeket egyaránt mutató palota nemcsak építészeti értéket képvisel, hanem a város kulturális örökségének fontos színhelye is. A múzeum 1989 óta működik itt, miután a városi önkormányzat megvásárolta az épületet, és annak a város történeti, művészeti, régészeti és etnográfiai gyűjteményeinek adott helyet. Annak ellenére, hogy sokan a Palacio de Marques de Campo néven ismerik, a 19. században Berbedel grófjának tulajdonába került ezért sokszor ilyen néven is nevezik. Ha szeretnél többet megtudni erről az épületről akkor feltétlenül látogass el a Régmúlt Valencia rejtett kincsei sétánkra

A múzeum állandó kiállítása a Valencia történetét mutatja be, egészen a város alapításától a római, vizigót, muszlim és keresztény korszakokon át egészen a későbbi korokig, beleértve a városi élet mindennapjait és társadalmi fejlődését. A tárlatok között láthatók régészeti leletek, történelmi dokumentumok, festmények, grafikák és szobrok, valamint olyan tárgyak, amelyek a város kulturális identitását és művészeti örökségét tükrözik. Külön figyelmet kapnak a helyi művészek alkotásai, így a 19. századtól napjainkig terjedő korszakból származó festmények és egyéb műalkotások széles választéka. 

A múzeum nemcsak az állandó gyűjteménnyel várja a látogatókat, hanem ideiglenes kiállításokkal, kulturális eseményekkel és vezetett programokkal is folyamatosan gazdagítja a város kulturális életét. Emellett számos oktatási és közösségi tevékenység is része a múzeum kínálatának, amely így a helyiek és a turisták számára egyaránt kiváló helyszín arra, hogy jobban megismerjék Valencia sokszínű múltját és művészetét.

Összességében a Museo de la Ciudad egy kulcsfontosságú kulturális intézmény, amely nemcsak a város történetének és művészetének gazdag gyűjteményét mutatja be, hanem emellett az épület maga is a valenciai építészeti örökség lenyűgöző példája.

Pintor Sorolla alkotásai visszatérnek Valenciába

Valencia városa különleges kulturális eseményre készül, hiszen több mint 200 Joaquín Sorolla-alkotás érkezik a Hispanic Society of America gyűjteményéből. A világhírű festő művei 2026 vége előtt térnek vissza a művész szülővárosába, ami igazi mérföldkő a város kulturális életében. A képeket ideiglenesen a Palacio del Marqués de Campo épületében, a mai Városi Múzeumban állítják ki.

Ez a történelmi palota elegáns környezetet biztosít a fény festőjeként ismert Sorolla ragyogó, mediterrán hangulatú alkotásainak. A kiállítás lehetőséget ad arra, hogy a látogatók közelről csodálják meg a tengerparti jeleneteket, portrékat és napfényben fürdő tájképeket. A gyűjtemény érkezése nemcsak művészeti, hanem identitásbeli jelentőségű is Valenciának, hiszen Sorolla munkássága szorosan kötődik a város fényéhez és életérzéséhez.

Bár a végleges kiállítóhely még kijelölésre vár, az ideiglenes tárlat már most biztosítja a megfelelő műtárgyvédelmi és biztonsági feltételeket. A projekt körüli viták a kulturális beruházások tervezésének fontosságára is ráirányítják a figyelmet. A látogatók számára azonban a legfontosabb, hogy Sorolla mesterművei hosszú idő után ismét Valenciában lesznek láthatók. Ez a kiállítás kihagyhatatlan élmény mindazoknak, akik a spanyol festészet, a fény és a mediterrán életérzés szerelmesei.

Joaquín Sorolla (1863–1923) spanyol festő volt, Valencia szülötte, akit gyakran a fény festőjeként emlegetnek. Az impresszionizmushoz közel álló stílusban alkotott, legismertebb művei napfényben ragyogó tengerparti jeleneteket, hétköznapi életképeket és elegáns portrékat ábrázolnak. Különösen mesterien festette meg a víz tükröződését és a mediterrán fény játékát. Nemzetközi sikereket aratott, Párizstól New Yorkig kiállították műveit. Festészete a spanyol realizmus, a luminizmus és az impresszionista hatások különleges ötvözete.

 Április  24 - szeptember 6 - José Vergara Gimeno festményeiből kiállítás 

Valencia megemlékezik egyik legkiemelkedőbb festője születésének háromszázadik évfordulójáról egy olyan kiállítással, amely lehetőséget ad arra, hogy jobban megértsük alakját és művészeti örökségét. A Plaza del Arzobispo téren található Valenciai Városi Múzeum egészen 2026. szeptember 6-ig ad otthont a „José Vergara Gimeno (1726–1799). Festészet, hírnév és vagyon” című tárlatnak, amely a 18. századi valenciai művészet egyik legjelentősebb alakjának szentelt átfogó retrospektív kiállítás.

A 2026. április 24-én, csütörtökön megnyílt kiállítás összesen 85 műalkotást mutat be – festményeket, vázlatokat és rajzokat –, amelyek olyan rangos intézményekből érkeztek, mint a Valenciai Szépművészeti Múzeum, a Prado Múzeum, a Nemzeti Régészeti Múzeum, valamint magángyűjtemények. A tárlat átfogó képet nyújt José Vergara életművéről és művészi fejlődéséről.

A kiállítás kurátora David Gimilio, a Valenciai Szépművészeti Múzeum gyűjteményeinek vezetője, aki különös hangsúlyt fektet arra, hogy bemutassa Vergara kulcsszerepét a késő barokk stílusból az akadémikusabb és klasszicizáló irányzatok felé vezető átmenetben, valamint azt, hogyan befolyásolta korának művészeti fejlődését.

Utazás a 18. század egyik legnagyobb valenciai festőjének világába

A kiállítás lehetőséget kínál arra, hogy közelről megismerjük José Vergara pályafutását, aki nemcsak festőként, hanem a San Carlos Királyi Képzőművészeti Akadémia alapítójaként és első igazgatójaként is meghatározó szerepet játszott Valencia kulturális életében.

Pályája során különösen a vallásos festészetben alkotott maradandót. Munkái ma is számos valenciai templomban láthatók, többek között a Santos Juanes-templomban, a San Felipe Neri Oratóriumban, valamint a Santo Domingo kolostorban.

Hogyan épül fel a kiállítás?

A tárlat több tematikus teremben mutatja be Vergara művészetét és alkotói folyamatát:

  • Önarcképek: személyesebb betekintést nyújtanak a művész életébe és önképébe.
  • Kiemelkedő alkotások: olyan jelentős művek, mint a San Andrés monstranciája vagy a Szent Család zenélő angyalokkal.
  • Vallásos festmények: életművének központi és legjelentősebb része.
  • Vázlatok: kulcsfontosságúak ahhoz, hogy megértsük munkamódszerét és kompozíciós gondolkodását.
  • Nagyméretű és mitológiai témájú művek: ritkábban látható, de különösen érdekes alkotások.
  • Metszetekhez készült rajzok: a festő kevésbé ismert, de művészileg jelentős oldala.

A kiállítás egyik legkülönlegesebb darabja az „A napkeleti bölcsek imádása” című rajz, amelyet a spanyol Nemzeti Rendőrség 2021-ben talált meg, miután hosszú éveken át eltűntként tartották számon.

José Vergara: kulcsfigura a valenciai művészettörténetben

José Vergara 1726-ban született egy művészcsaládban, és olyan korszakban alkotott, amikor a művészet jelentős átalakuláson ment keresztül. Stílusára jellemző a rajz eleganciája, a kompozíció nyugalma, valamint a színek finom és érzékeny használata.

Festői munkássága mellett jelentős szerepet vállalt a fiatal művészek képzésében is, hozzájárulva ahhoz, hogy Valenciában megszilárduljon az akadémikus művészeti hagyomány, amely később meghatározta a térség művészeti fejlődését.

Kísérőprogramok

A kiállítást egy előadássorozat is kiegészíti, amely José Vergara életét és a 18. századi művészeti környezetet járja körül művészettörténészek és szakértők közreműködésével. Emellett egy tudományos katalógus is megjelenik, amely részletesebben elemzi a festő munkásságát és örökségét.

Hasznos információk a látogatáshoz

A Valenciai Városi Múzeum – más néven a Marqués de Campo-palota, a Plaza del Arzobispo téren – az alábbi nyitvatartással várja a látogatókat:

  • Keddtől szombatig: 10:00–19:00
  • Vasárnap és ünnepnapokon: 10:00–14:00
  • Hétfőn zárva, valamint január 1-jén és 6-án, május 1-jén, illetve december 24-én, 25-én és 31-én.

A belépés ingyenes.

Ez a különleges kiállítás kivételes alkalom arra, hogy elmélyüljünk Valencia egyik legfontosabb festőjének világában, és felfedezzük azt a művészeti örökséget, amely máig meghatározza a város kulturális arculatát.

9/Palacio Cervelló 

A Palau de Cervelló Valencia történelmi központjának egyik legjelentősebb palotája, amely évszázadokon át fontos politikai és kulturális szerepet töltött be. Az eredetileg középkori nemesi rezidenciának épült palota később királyi szállásként is szolgált, többek között a spanyol Bourbon-uralkodók idején. Ma elegáns termeiben időszaki kiállítások, kulturális események és történeti bemutatók kapnak helyet, miközben az épület megőrizte barokk és klasszicista építészeti elemeit. A Palau de Cervelló ideális helyszín mindazok számára, akik szeretnék felfedezni Valencia gazdag történelmét és élő kulturális örökségét.

  
 

10/ Centro del Carmen de Valencia 

 
A Centre del Carme Cultura Contemporània (CCCC) Valencia egyik legfontosabb kortárs kulturális központja, amely a történelmi belvárosban, a Museu utcában található. Az intézmény egy egykori kolostor épületében működik, ahol a gótikus és reneszánsz építészeti elemek különleges hangulatot teremtenek a modern művészeti programok számára. A központ célja a kortárs művészet, a kreativitás és a kulturális gondolkodás népszerűsítése minden korosztály számára.A CCCC rendszeresen rendez kiállításokat képzőművészet, design, fotó, új média és audiovizuális művészet témakörében, emellett koncerteket, előadásokat, workshopokat és családi programokat is kínál. Kiemelt szerepet kapnak a társadalmi kérdésekre reflektáló, innovatív és kísérleti projektek. A tér nyitott és befogadó szemléletű, gyakran ad helyet helyi és nemzetközi művészek munkáinak is.A Centre del Carme nemcsak kiállítótér, hanem közösségi találkozóhely is, ahol a múlt épített öröksége és a jelen művészeti törekvései találkoznak, így Valencia kulturális életének egyik meghatározó pontja.
 

Május 15 - július 1 - Genealogías del territorio („A táj genealógiái”)

A „Genealogías del territorio” („A táj genealógiái”) című kortárs művészeti kiállítás 2026. május 15. és július 1. között látogatható a valenciai Centre del Carme Cultura Contemporània Sala Ferreres termében. A tárlat különleges jelentőségű, mert 60 olyan művész alkotásait gyűjti össze, akiknek műtermei közvetlenül érintettek voltak a 2024-es pusztító DANA (heves áradásokkal járó időjárási jelenség) következményeiben.

A kiállítás nem egyszerűen a természeti katasztrófára reflektál, hanem mélyebb kérdéseket vet fel az ember és a táj kapcsolatáról. A központi gondolat az, hogy a terület (territórium) nem pusztán háttér vagy földrajzi hely, hanem élő, változó rendszer, amelyet a víz, a föld, az üledékek, az emlékek és az emberi tapasztalatok közösen formálnak.

A tárlat több tematikus egységre tagolódik, például:

  • Föld és álom (Tierra y sueño) – a táj mint belső, szimbolikus világ;
  • Az emlékezet üledékei (Sedimentos de la memoria) – múltbeli tapasztalatok és kollektív emlékezet;
  • Táj mint életforma (Paisaje: una forma de habitar) – hogyan élünk együtt a környezetünkkel;
  • A szépség, amit még el tudunk viselni – a sérült táj esztétikája;
  • Fény és csend – a megújulás és az elmélkedés tere.

A kiállítás különlegessége, hogy sokféle művészeti nyelvet használ: festményeket, fotográfiát, installációkat, videóművészetet és konceptuális alkotásokat. A cél nemcsak a veszteség bemutatása, hanem annak megmutatása is, hogyan lehet a művészet segítségével újraértelmezni a tájat és a közösségi emlékezetet.

A projekt kurátora Alejandro Villar Torres, aki a kiállítást egyfajta küszöbként írja le: egy olyan átmeneti térként, ahol a pusztításból új jelentések és új kapcsolatok születhetnek.

A belépés ingyenes, a Centre del Carme pedig Valencia egyik legfontosabb kortárs kulturális központja, így a kiállítás különösen ajánlott mindazoknak, akiket érdekel a modern művészet, a környezeti kérdések vagy a valenciai régió közelmúltjának társadalmi emlékezete.

 11/ Casa Museo Blasco Ibañez házmúzeum – Valencia, Malvarrosa tengerpart

A Casa Museo Blasco Ibáñez az egyik legismertebb valenciai irodalmi múzeum, amely a nevezetes valenciai író, Vicente Blasco Ibáñez egykori otthonában működik. A villa eredetileg 1902-ben épült a Malvarrosa partján, és ma rekonstruált formában fogadja a látogatókat, hogy megőrizzék és bemutassák a szerző életét és munkásságát.

🏠 Mit mutat be a múzeum?

A ház három szinten várja a közönséget: az alsó szint elsősorban eseményeknek, időszaki kiállításoknak és vetítéseknek ad helyet.

Az első emeleten található a múzeumi rész, ahol Blasco Ibáñez személyes tárgyait, bútorait, fotóit, leveleit, kéziratait, valamint családja emlékeit és a szerzői környezetet bemutató tárgyakat is meg lehet tekinteni. 

Casa‑Museo Blasco Ibañez Valencia keleti részén, a Malvarrosa tengerpart közelében található, pontos címe: Calle d’Isabel de Villena 159, 46011 València, Spanyolország. 

A múzeum közvetlenül a Malvarrosa strandhoz közel, a Poblats Marítims (Tengerparti Lakónegyed) városrészben helyezkedik el, gyalog is könnyen megközelíthető sétával a tengerparttól. 

🚶‍♂️ Hogyan lehet eljutni oda?

Tömegközlekedéssel:

  • Autóbusszal: több helyi buszjárat is közlekedik a környéken, például a 19, 31 és 32‑es buszok (ezeket a helyi autóbuszhálózat üzemelteti). 

Villamossal / metróval:

  • Lehetséges, hogy a villamos vagy metró egy közeli megállónál tesz le, ahonnan rövid sétával érhető el a múzeum (pl. L4 vonalon lévő megállók egyike). 

Gyalogosan:

  • A Malvarrosa strandtól vagy a környező sétálóutcákból kellemes, rövid sétával is elérhető, így tökéletes program lehet egy tengerparti nap részének. 

Autóval vagy taxival:

  • Ha autóval érkezel, a környéken parkolási lehetőségek vannak, és a cím GPS‑be beírva könnyen odatalálsz.

A hely tengerparthoz közeli elhelyezkedése miatt ideális választás egy kellemes városnéző naphoz, különösen ha a strandot és a város kulturális látnivalóit is felfedeznéd.) 

„Blasco Ibáñez Valenciája” – ideiglenes kiállítás Valencia Casa Museo Blasco Ibáñez múzeumában

A Casa Museo Blasco Ibáñez új, „La Valencia de Blasco Ibáñez” című időszakos kiállítást nyitott meg, amely a XIX. század végi és a XX. század eleji Valencia városát idézi fel Vicente Blasco Ibáñez regényeiben és a korabeli fényképek segítségével.

🖼️ Mit láthatnak a látogatók?
– A kiállításon körülbelül 50 történelmi fénykép szerepel, amelyek a város egykori utcáit, tereit, épületeit és mindennapi életét mutatják be.
– A képek a Blasco Ibáñez műveiben megjelenő helyszíneket és társadalmi jelenségeket idézik fel vizuálisan, lehetővé téve, hogy a látogató elmerüljön a múlt Valencia világában.

📚 A kiállítás célja, hogy átélhetővé tegye azt a várost, amely inspirálta Vicente Blasco Ibáñez írásait, és megmutassa, hogyan élt a társadalom és miként változott Valencia a könyvek világának tükrében.

📍 A tárlat a Casa Museo Blasco Ibáñez épületében látogatható, és az érdeklődők többek között a város ikonikus helyszíneit és korabeli életképét is felfedezhetik általa. 

12/ IVAM Kortárs és Modern Művészeti Múzeum 


Az Institut Valencià d’Art Modern (IVAM) Valencia egyik legismertebb múzeuma, amely Spanyolország első modern művészettel foglalkozó múzeumaként nyitotta meg kapuit 1989-ben. Az intézmény létrehozása mérföldkő volt a város kulturális életében, és azóta is kulcsfontosságú szerepet játszik a kortárs és modern művészet bemutatásában.

Mit láthatsz ott?

  • Modern és kortárs művészeti gyűjtemények – a múzeum gyűjteményében több tízezer alkotás található, köztük fontos 20. századi és kortárs művek. Jelentős részét képezik a történelmi európai avantgárd alkotások, valamint modern és kortárs művészek munkái.
  • Julio González és Ignacio Pinazo gyűjtemények – két meghatározó művészhez kötődő állandó kiállítás segít megérteni a modern művészet fejlődését.
  • Váltakozó időszaki kiállítások – nemzetközi művészek, tematikus tárlatok és kortárs installációk rendszeresen frissítik a kínálatot.
  • Kávézó, könyvesbolt és közösségi terek – a látogatás nemcsak kiállításokból áll, hanem inspiráló közösségi élmény is.

Nyitvatartás és látogatás

  • Kedd–vasárnap: 10:00–19:00
  •  Péntek: akár estig is nyitva lehet (különleges programok esetén)
  • Hétfőn zárva (általában)
💡 Sok múzeumhoz hasonlóan itt is vannak időszakos programok, vezetett túrák és oktatási események, amelyek előzetes regisztrációt igényelhetnek.Hol található és hogyan juthatsz el oda?Cím: Calle de Guillem de Castro, 118, Valencia, 46003, Spanyolország

Tömegközlekedéssel

  • A múzeum a belvárosban található, könnyen elérhető busszal vagy metróval a központi megállóktól.
  • Buszok: több városi járat is megáll a közelben (pl. 5-ös, 28-as, 95-ös)

Gyalog

  • Valencia történelmi belvárosának része, ha a Turia kert vagy a Torres de Quart közelében jársz, néhány perc alatt sétálhatsz ide.

Tipp a látogatóknak

Az IVAM ideális program akár művészeti érdeklődésű látogatóknak, akár családoknak is: a múzeum gyakran szervez oktatási workshopokat, gyermekprogramokat és különleges tárlatvezetéseket, amelyek még gazdagabb élményt nyújtanak.

A Pinazo-művészcsalád kiállítása Valenciában – három generáció, egy örökség

2026-ban különleges kiállítás várja a művészetkedvelőket Valenciában: az Institut Valencià d’Art Modern (IVAM) ad otthont a „El aura de una saga moderna: Ignacio, José y Marisa Pinazo” című tárlatnak. A kiállítás három generáció – Ignacio Pinazo, fia José Pinazo és unokája Marisa Pinazo – munkásságát mutatja be egyedülálló módon.A tárlaton mintegy 130–140 mű – festmények, rajzok és dokumentumok – láthatók, amelyek átfogó képet adnak a valenciai művészet fejlődéséről a 19. század végétől a 20. századig. A látogatók végigkövethetik a stílusok alakulását a naturalizmustól és modernizmustól egészen az art déco irányzatig.A kiállítás különlegessége, hogy nemcsak az egyes művészek munkáit mutatja be, hanem a családi kapcsolatokon keresztül is értelmezi a művészet fejlődését. Kiemelt figyelmet kap Marisa Pinazo, akinek kevésbé ismert életműve most új megvilágításba kerül.A tárlat 2027 februárjáig látogatható, így bőven van idő felfedezni ezt az egyedülálló kulturális élményt, amely egyszerre tisztelgés a valenciai művészeti örökség és egy különleges családi történet előtt.
 

13/ Fundación Bancaja

A Fundación Bancaja Valencia egyik legjelentősebb kulturális alapítványa, amely meghatározó szerepet játszik a város és a Valenciai Közösség művészeti és társadalmi életében. Székhelye Valencia történelmi központjában, a Plaza Tetuán 23. szám alatt található, egy elegáns, történelmi épületben, amely önmagában is a város kulturális örökségének része.

Az alapítvány a korábbi Bancaja pénzintézet kulturális örökségéből jött létre, és elsődleges célja a művészet, az oktatás, a kutatás és a társadalmi fejlesztés támogatása. A Fundación Bancaja különösen ismert magas színvonalú időszaki kiállításairól, amelyek rendszeresen mutatnak be világhírű spanyol és nemzetközi művészeket, többek között Joaquín Sorolla, Pablo Picasso, Joan Miró, Eduardo Chillida vagy Miquel Barceló alkotásait.

Az alapítvány egyik legfontosabb értéke saját művészeti gyűjteménye, amely kiemelkedően gazdag a 19–20. századi spanyol festészet remekeiben. Különösen jelentős a Joaquín Sorolla műveiből álló kollekciója, amely Valencia művészeti identitásának fontos része.

A kiállítások mellett a Fundación Bancaja széles körű kulturális programokat is szervez, például konferenciákat, koncerteket, irodalmi eseményeket, családi foglalkozásokat és oktatási műhelyeket, amelyek célja a művészet közelebb hozása minden korosztály számára.

Az intézmény fontos társadalmi szerepet is betölt: különböző szociális és oktatási projekteket támogat, ösztöndíjakat biztosít, és együttműködik civil szervezetekkel annak érdekében, hogy hozzájáruljon a közösségi jóléthez és az esélyegyenlőséghez.

A Fundación Bancaja ma nemcsak Valencia egyik vezető kulturális központja, hanem olyan találkozóhely is, ahol a művészet, a történelem és a társadalmi felelősségvállalás találkozik. Látogatása különösen ajánlott mindazok számára, akik szeretnék jobban megismerni Valencia kulturális életét és a spanyol művészet gazdag örökségét.

Április 25 - Szeptember 6 - „Elkötelezettség a művészet iránt. Mirótól Barcelóig” (Compromiso con el arte. De Miró a Barceló) kiállítás

A Fundación Bancaja és az ABANCA Valencia városába hozza az elmúlt évek egyik legjelentősebb kiállítási projektjét „Elkötelezettség a művészet iránt. Mirótól Barcelóig” (Compromiso con el arte. De Miró a Barceló) címmel. A tárlat lehetőséget kínál arra, hogy betekintést nyerjünk a 20. és 21. század művészetének fejlődésébe, a közelmúlt festészetének legkiemelkedőbb alkotóin keresztül.

A kiállítás párbeszédet teremt két jelentős intézményi művészeti gyűjtemény között, amelyek ebben a közös projektben találkoznak, és Valencia szívébe hozzák azokat a műveket, amelyek a történelmi avantgárdtól egészen a kortárs művészet sokszínű nyelvezetéig ívelnek. A látogatók összesen 86 alkotást tekinthetnek meg 59 hazai és nemzetközi művésztől, a művek időbeli íve pedig 1913 és 2023 közé esik.A kiállítás, amely 2025-ben már bemutatkozott az Afundación a coruñai központjában, most megújult válogatással érkezik Valenciába, új nézőpontból kapcsolva össze az elmúlt évszázad különböző művészeti látásmódjait.A hivatalos megnyitóra április 24-én, pénteken kerül sor a Fundación Bancaja székházában, az ABANCA és a valenciai kulturális intézmény képviselőinek jelenlétében.

Utazás az avantgárdtól a kortárs festészetig

A kiállítás egy átfogó művészeti utazásra invitál, amely a történelmi avantgárddal kezdődik olyan meghatározó nevekkel, mint Pablo Picasso, Joan Miró, Wassily Kandinsky, Georges Braque, Juan Gris, Paul Klee, Marc Chagall vagy Giorgio de Chirico, majd fokozatosan elvezet a kortárs festészet különböző irányzataihoz.A látogatók találkozhatnak az informalizmus jelentős képviselőinek műveivel is, például Antonio Saura, Manolo Millares, Rafael Canogar és Antoni Tàpies alkotásaival, valamint a geometrikus absztrakcióhoz kapcsolódó művészek, mint Eusebio Sempere és José María Yturralde munkáival.A kortárs absztrakt művészet szintén hangsúlyos szerepet kap, olyan alkotókkal, mint Sean Scully, José Manuel Broto, Antón Lamazares, José María Sicilia vagy Günther Förg. Emellett figuratívabb vagy pop-art ihletésű művek is helyet kapnak olyan alkotóktól, mint Equipo Crónica, Luis Gordillo, Darío Villalba, Anzo vagy Miquel Barceló.A kiállítás végén olyan művek várják a látogatókat, amelyek a természetet és a városi környezetet idézik meg olyan művészek alkotásain keresztül, mint Miquel Navarro, Cristina Iglesias, Urbano Lugrís és Julian Opie. Ez a sokszínű vizuális térkép a kortárs alkotás gazdagságát és sokféleségét tükrözi.A „Elkötelezettség a művészet iránt. Mirótól Barcelóig” kiállítás művészlistája külön is elérhető, amelyben az összes bemutatott alkotás és művész megtekinthető.

Közös projekt két intézmény együttműködésében

A kiállítás a Fundación Bancaja és az ABANCA közötti együttműködés része, amelynek célja saját művészeti gyűjteményeik megőrzése és bemutatása. Mindkét gyűjtemény kiemelkedő jelentőségű a spanyol kortárs művészeti életben.A szervezők hangsúlyozzák, hogy a projekt nem csupán műalkotásokat mutat be, hanem ráirányítja a figyelmet a kultúra közösségteremtő és gondolatébresztő szerepére is.

Látogatási információk és nyitvatartás

Fundación Bancaja
📍 Cím: Plaza Tetuán 23., ValenciaKiállítás időpontja:
📅 2026. április 25. – 2026. szeptember 6.Belépőjegyek:
  • Teljes árú jegy: 10 euró
  • Kedvezményes jegy: 5 euró
    (nyugdíjasok, munkanélküliek, fogyatékkal élők, 13–26 év közötti diákok, nagycsaládosok és egyszülős családok számára)
  • Ingyenes belépés:
    12 év alatti gyermekek, valamint fogyatékkal élő személy kísérője számára
A belépőjegy az intézmény aktuális összes kiállítására érvényes.
 
Nyitvatartás:
  • Keddtől vasárnapig: 10:00–14:00 és 16:30–20:30
  • Hétfőn zárva, kivéve ünnepnapokon és ünnepnapok előestéjén.
Ez a kiállítás kivételes lehetőség arra, hogy egyetlen térben találkozzunk a modern és kortárs művészet legnagyobb alakjaival, és átfogó képet kapjunk az elmúlt száz év festészetének sokszínű fejlődéséről.

 

14/ Bombas Gens – ingyenes különleges program a Múzeumok Nemzetközi Napján 2026-ban

A Bombas Gens Centre d’Arts Digitals Valencia egyik legizgalmasabb kulturális helyszíne, ahol az ipari örökség, a történelmi emlékek és a modern digitális művészet találkozik. Az egykori gyárépület ma egy innovatív kulturális központként működik, amely interaktív kiállításokkal és különleges élményekkel várja a látogatókat.

Egy ipari épület újjászületése

A Bombas Gens eredetileg 1930-ban épült, és hosszú ideig hidraulikus szivattyúkat gyártó üzemként működött. Az épület art déco stílusban készült, és Valencia ipari örökségének egyik fontos darabja. A gyár bezárása után éveken át elhagyatottan állt, majd egy nagyszabású felújításnak köszönhetően kulturális központtá alakult.

Mit lehet itt megnézni?

A Bombas Gens nem csupán egy kiállítótér, hanem egy valódi felfedezőhely, ahol több különleges történelmi és művészeti elem is várja a látogatókat:

  • Digitális és immerszív kiállítások, ahol a művészet modern technológiával elevenedik meg
  • Polgárháborús légópince, amely betekintést nyújt Valencia történelmének nehéz időszakába
  • 15. századi középkori borospince, amelyet a felújítás során fedeztek fel
  • Mediterrán kert, nyugodt, zöld tér a pihenéshez
  • Az eredeti gyárépület art déco részletei, amelyek az ipari múltat idézik

Miért különleges?

A Bombas Gens azért egyedülálló, mert egyszerre kínál:

  • kortárs digitális művészeti élményt,
  • történelmi felfedezést,
  • építészeti értékeket,
  • és interaktív programokat minden korosztály számára.

Ez nem hagyományos múzeum: itt a látogatók aktívan részt vesznek az élményben, miközben Valencia egyik legérdekesebb rejtett helyszínét ismerik meg.

Kinek ajánlott?

A Bombas Gens ideális:

  • művészetkedvelőknek,
  • családoknak,
  • történelem iránt érdeklődőknek,
  • és mindenkinek, aki Valenciában valami különlegeset szeretne látni.

A valenciai Bombas Gens Centre d’Arts Digitals idén is csatlakozik a Múzeumok Nemzetközi Napjához, és 2026. május 16–18. között egy különleges, ingyenes interaktív élménnyel várja a látogatókat. A program címe: „Bombas Gens titkos térképe” (El mapa secreto de Bombas Gens), amely játékos és önálló felfedezésre invitálja a közönséget.

Mi várja a látogatókat?

A látogatók egy speciális térkép és QR-kódos digitális útmutató segítségével járhatják be a Bombas Gens történelmi tereit. A program célja, hogy a hagyományos múzeumlátogatás helyett aktív, élményszerű felfedezést kínáljon.

A séta során több különleges helyszín fedezhető fel:

  • polgárháborús légópince (óvóhely)
  • az egykori hidraulikus szivattyúgyár épülete
  • egy 15. századi középkori borospince
  • modernista mediterrán kert, ahol pihenni is lehet

A látogatás végén egy interaktív kihívás várja a résztvevőket, amely során az út során megszerzett tudásukat tesztelhetik – sőt, akár kisebb nyereményeket is szerezhetnek.

Bombas Gens: ipari örökségből digitális művészeti központ

A Bombas Gens eredetileg 1930-ban épült ipari gyárként, amely hidraulikus szivattyúkat gyártott. Az épületet a neves építész Cayetano Borso di Carminati tervezte art déco stílusban.

Az ipari működés 1991-ben megszűnt, az épület hosszú ideig elhagyatott volt, majd egy jelentős felújítás után kulturális központtá alakították. 2024 óta már digitális művészeti központként működik, ahol az örökségvédelem és az immerszív technológia találkozik.

További programok

A különleges hétvége alatt a látogatók megtekinthetik a nagy sikerű immerszív kiállítást is:

  • „Titanic legendája – a végleges kiállítás” (La Leyenda del Titanic)

Emellett vezetett tematikus sétákat is szerveznek „Bombas Gens: Lakott emlékezet” címmel.

Fontos tudnivalók

📅 Időpont: 2026. május 16–18.
💶 Belépés: ingyenes
📝 Regisztráció: a helyszínen, személyesen szükséges
📍 Helyszín: Bombas Gens Centre d’Arts Digitals, Valencia

Miért érdemes ellátogatni?

Ez a program tökéletes lehetőség arra, hogy:

  • felfedezd Valencia egyik legkülönlegesebb kulturális helyszínét,
  • egyszerre találkozz történelemmel, építészettel és digitális művészettel,
  • interaktív, családbarát módon ismerd meg a város ipari örökségét.

A Bombas Gens ezen a hétvégén nem csupán múzeum, hanem egy élő, felfedezésre váró történelmi kaland lesz. 

15/ Museo del Patriarca – ingyenes látogatás a Múzeumok Nemzetközi Napján 2026

A valenciai Museo del Patriarca (Patriarcha Múzeum) a város egyik legjelentősebb vallási és művészeti emlékhelye, amely Valencia történelmi központjában, a Corpus Christi Királyi Kollégium (Real Colegio Seminario del Corpus Christi) épületében található. Az épületegyüttes a 16–17. század fordulóján épült, és a spanyol reneszánsz építészet egyik legszebb valencai példája.

A múzeumot Juan de Ribera pátriárka és érsek alapította, eredetileg papnevelő intézményként, a tridenti zsinat szellemében. Ma a látogatók nemcsak a történelmi épületet, hanem egy gazdag művészeti gyűjteményt is felfedezhetnek.

Mit érdemes itt megnézni?

A múzeum egyik legnagyobb értéke a festménygyűjteménye, amelyben olyan mesterek alkotásai találhatók, mint:

  • El Greco
  • Caravaggio
  • Juan de Juanes
  • Francisco Ribalta
  • flamand primitív mesterek, például Van der Weyden.

A műalkotások mellett maga az épület is lenyűgöző:

  • a reneszánsz kerengő (kolostori udvar) a komplexum központja,
  • a gazdagon díszített templom és kápolnák,
  • a történelmi könyvtár és szemináriumi termek,
  • valamint különleges relikviák, kéziratok és liturgikus tárgyak.

A múzeum egyik különlegessége egy Sir Thomas More (Morus Tamás) eredeti kéziratához kapcsolódó ereklyetartó is.

Miért érdemes meglátogatni?

A Museo del Patriarca nem csupán egy múzeum, hanem egy élő történelmi és spirituális tér, ahol egyszerre tapasztalható meg:

  • Valencia vallási öröksége,
  • a spanyol reneszánsz művészet,
  • és egy különleges, csendes atmoszféra a város szívében.

Ez az egyik legkevésbé ismert, mégis legértékesebb kulturális kincs Valenciában, különösen azok számára, akik szeretik a művészetet, a történelmet és az autentikus történelmi helyszíneket.

Valencia 2026-ban ismét csatlakozik a Múzeumok Nemzetközi Napjához, amelyet május 18-án ünnepelnek világszerte. Az idei év mottója: „Múzeumok, amelyek összekötnek egy megosztott világot” (Museos uniendo un mundo dividido), hangsúlyozva a múzeumok szerepét a kulturális párbeszéd, a találkozás és a közösségépítés terén.

Ennek alkalmából a város egyik legjelentősebb történelmi és művészeti helyszíne, a Museo del Patriarca (Patriarcha Múzeum) ingyenesen megnyitja kapuit, és különleges látogatási lehetőséget kínál minden érdeklődő számára.

Hol található?

A múzeum Valencia történelmi belvárosában, a Calle de la Nave 1. szám alatt, a Real Colegio Seminario de Corpus Christi épületében található.

Ez nem csupán egy hagyományos képtár, hanem egy olyan különleges hely, ahol a művészet, a történelem és a spiritualitás találkozik, és ahol a látogatók Valencia kulturális örökségének egy fontos szeletét fedezhetik fel.

Ingyenes látogatás időpontja

📅 2026. május 18. (hétfő)

🕙 Délelőtt: 10:00–13:00
🕓 Délután: 16:00–18:00

A látogatás szabadon bejárható, előzetes regisztráció nélkül.

Mit lehet megnézni?

A múzeum gyűjteménye számos értékes műalkotást és történelmi teret foglal magában, többek között:

  • festmények, amelyeket El Greco és Joan de Joanes műhelyéhez vagy stílusához kapcsolnak,

  • vallási műkincsek és liturgikus tárgyak,

  • a lenyűgöző reneszánsz kerengő (kolostori udvar),

  • különleges történelmi termek és kápolnák.

A hely atmoszférája különösen egyedi: a látogatás során a művészeti élmény mellett a történelmi épület csendje és spiritualitása is meghatározó.

Miért különleges ez a nap?

A program célja, hogy:

  • közelebb hozza a kulturális örökséget a lakossághoz,

  • bemutassa a múzeumok szerepét mint hidakat múlt és jelen között,

  • lehetőséget adjon arra, hogy a látogatók személyesebb kapcsolatba kerüljenek a művészettel.

Az idei mottó különösen hangsúlyozza, hogy a múzeumok nemcsak emlékeket őriznek, hanem segítenek összekapcsolni különböző kultúrákat és generációkat is.

Összegzés

A Museo del Patriarca látogatása remek alkalom arra, hogy Valencia egyik legszebb és legkülönlegesebb történelmi helyszínét ingyenesen fedezzük fel, miközben elmélyülünk a város vallási, művészeti és kulturális örökségében.

Egy nyugodt, inspiráló program mindazoknak, akik szeretnének egy különleges múzeumi élmény részesei lenni Valencia szívében.

 
 

Jelentkezés



Invalid Input








Invalid Input









Invalid Input

Invalid Input

Invalid Input
Invalid Input
Kérlek töltsd ki ezt a mezőt
Kérlek töltsd ki ezt a mezőt
Kérlek töltsd ki ezt a mezőt
Kérlek töltsd ki ezt a mezőt
Invalid Input
Kérjük fogadd el az adatkezelési tájékoztatót

Sorry, this website uses features that your browser doesn’t support. Upgrade to a newer version of Firefox, Chrome, Safari, or Edge and you’ll be all set.