Szent Vince Ferrer vagy spanyolul San Vicente Ferrer Valenciában 1350 -ben született domonkosrendi szerzetes volt, aki, csodatevő, prédikátor, logikus és filozófusként kerül be a történelembe. Prédikálóútjai kivívták Európa különböző régióinak lakosságának megbecsülését. Szentté avatását követően, 1455-ben Valencia városának és királyságának fő védőszentje lett. Minden húsvét hétfő utáni hétfőn tiszteletére oltároknak nevezett színpadokat állítanak a belvárosban, ahol a gyerekek életének és csodáinak jeleneteit adják elö és díjazzák is ezeket. Én csak úgy szoktam emlegetni mint "Ujjacskás" Vince. 

Szent Vince Ferrer, Valencia híres szentje nemcsak prédikációival, hanem életének csodáival is mély nyomot hagyott a történelemben. Már gyermekkorában kiemelkedett társai közül, hiszen rendkívüli éleselméjűsége és mély hite korán megmutatkozott. A domonkos rendbe lépve egész életét az igehirdetésnek szentelte, és keresztül-kasul bejárta Európát. Bármerre járt, tömegek gyűltek köré, és a legenda szerint mindenki megértette őt, függetlenül attól, milyen nyelvet beszélt – mintha maga az Ég fordította volna szavait.

 

 

 

Jelentkezés

Invalid Input








Invalid Input








Invalid Input

Invalid Input
Kérlek töltsd ki ezt a mezőt
Kérlek töltsd ki ezt a mezőt
Kérlek töltsd ki ezt a mezőt
Kérlek töltsd ki ezt a mezőt
Invalid Input
Kérjük fogadd el az adatkezelési tájékoztatót

Sorry, this website uses features that your browser doesn’t support. Upgrade to a newer version of Firefox, Chrome, Safari, or Edge and you’ll be all set.